Schöpflin György: Ez Magyarország igazi forradalma

"Mindig érdekes érzés egyszemélyes kisebbségben lenni" - mondja el Schöpflin György európai parlamenti képviselő (Fidesz - Európai Néppárt), akivel a magyar médiatörvény kapcsán beszélgettünk. Szerinte a baloldal sikertelenségében próbálkozik tőkét kovácsolni az ügyből, és nehezen tudja megemészteni, hogy egy jobboldali párt indított reformokat, ráadásul kétharmados, egyszer adódó eséllyel. Meglátása szerint a magyarokat még mindig nem tartják eléggé európainak, de az oroszokhoz hasonlóan egzotikusnak sem, ezért túl gyanakvóak de nem elég megengedőek velünk szemben.

Érzéseim szerint a magyar elnökség nem a legszerencsésebben kezdődött. Mi az Ön véleménye?

Szerintem az elnökség rendben van, de Magyarország hírneve határozottan csorbát szenvedett. Nehéz megmondani, hogy ez mennyire fogja befolyásolni az elnökséget, de egyelőre azt mondanám, hogy hozzáértően kezelik. Persze az senkinek nem tesz jót, ha éppen ő tölti be a Tanács elnökségét, és közben a hírnevét több fronton súlyosan támadják – többnyire, azt mondanám, erősen elégtelen információra alapozva.

Azt mondja, hogy erősen elégtelen információra alapozva, de a kritikák egy része éppen az új magyar médiatörvényt érinti, amit a közvélemény ellentmondásosnak és nem demokratikusnak tart. Például a nem kiegyensúlyozott tájékoztatásban bűnösnek talált médiumokra kiszabható büntetés akár azok megszűnéséhez is vezethet. És vannak más vitás kérdések is, mint például a külföldi vállalatokra kiszabott válságadók, amiről 15 vállalat panaszt is nyújtott be a Bizottságnak.

Ami a médiatörvényt illeti, a büntetés összege nem kevés, de a törvény értelmében nem szükségszerű, hogy minden esetben a maximális büntetést szabják ki. Gondolom, amint a médiahatóság elkezd dolgozni, a büntetések megfelelő szintje is körvonalazódik. Ugyanakkor úgy vélem, hogy a jelenlegi helyzet szorosan összefügg az elmúlt húsz év tapasztalatával, azzal, hogy számos újság – a jobb és bal oldalról egyaránt – teljességgel elfogadhatatlan cikkeket közölt. Abban az időben jogi eszközökkel semmit sem lehetett elérni, mivel különösen a nagy médiumok évekig képesek voltak elhúzni egy-egy ügyet.

Tehát azt mondanám, hogy ez a törvény bizonyos értelemben inkább egy olyan külső határ, ami megakadályozza a média felelőtlenségét. Ha ismeri a magyar médiát, akkor tudhatja, hogy elég felelőtlen volt. Ismétlem, nem csak a bal vagy csak a jobb oldal – mindkét oldal és különösen a szerintem szégyenteljes szélsőjobboldali elektronikus médiumok.

Bár ezek a büntetések valóban magasak, nem hiszem, hogy meghaladnák a más EU tagállamokban alkalmazott összegeket. Ha megnézi a törvényt – és tudom, hogy azok az emberek, akik elkészítették a törvényt alaposan átnézték az összes európai ország gyakorlatát – ami most Magyarországon van, az bizonyos értelemben számos uniós médiajogszabály konszolidált változata. Szerintem ne csak Magyarország legyen az egyetlen célpont, nézzünk meg minden olyan országot, ahol magasak a büntetések.

Miért reagáltak akkor így az újságírói szövetségek a magyar médiatörvényre és nem valamelyik másik törvényre?

Nos, feltételezésem szerint azért, mert a többi törvény már évek óta hatályban van, és ezeket a törvényeket nem konszolidált formában fogadták el [hanem lépésről lépésre]. Taktikai szempontból pedig azt gondolom, hogy ezeket a törvényeket nem pont akkor fogadták el, mikor az adott ország az uniós elnöksége előtt állt. Azt hiszem, mostanra már Budapesten is értik, hogy hiba volt Karácsony előtt elfogadni a médiatörvényt, amikor szinte semmi más hír nincs. Később kellett volna elfogadni – pár hónap már igazán nem számított volna. Mivel megtörtént, így már nem lehet meg nem történtté tenni. Az érem másik oldala, hogy az újságírók sehol nem szeretik, ha szabályozzák őket. A médiát mégis a világ minden országában szabályozzák. Nem hiszem, hogy ezért Magyarországot olyan mértékű szemrehányás illeti, amivel jelenleg szembesül.

Úgy látom, hogy a felszín alatt egy mélyebb szint, mélyebb kulturális szint is létezik: az új tagállamokat – vagyis Európa keleti részét – történelmileg úgy kezelik, mint azt a területet, ahol mindenféle ellenszenves dolgok történnek. Voltaire-t és a 18. századi filozófiát idézve, innen keletre gyanús barbár népek élnek.

Most éppen Magyarország a célpont, de ugyanilyen könnyen lehetne bármelyik másik új tagállam is. Ha megnézi a brit sajtót, ott például Litvánia volt a célkeresztben; pár évvel korábban a német sajtó pedig Lengyelországot célozta meg. A nyugati média – különösen a nyugati liberális média – ezzel a módszerrel viszi át saját bizonytalanságát és bűntudatát Keletre, sokkalta kisebb országokba. Úgy vélem, mindez a szerb háborúkból ered.

Egy kissé máshogy látom a történteket. Azért is ilyen durva a reakció, mert attól tartanak, hogy a rossz magyar példa ragadós lehet. Bulgáriában az egyik kormánypárti képviselő egy olyan rágalmazás-ellenes törvényjavaslatot terjesztett elő, amiről úgy tűnik, hogy a magyar törvényen alapul. Lehet, hogy nem így van, de így látják. A másik szempont pedig az a tény, hogy a magyar egy elég különleges nyelv. Ha valaki magyar és nem beszél más nyelvet, akkor megragad a nemzeti kontextusban és nincs lehetősége az információ összehasonlítására. Ha a média komoly cenzúra alatt működne, az veszélyesebb volna Magyarországon, mint mondjuk Belgiumban.

Nos, ez egy érdekes meglátás. Nem hiszem, hogy annyira el lennénk vágva a világ többi részétől, mint amennyire említette – azt hiszem, a világ többi része tudatában van annak, hogy mi történik Magyarországon. Néha pontosan, néha pontatlanul, néha pedig lényegtelen dolgok tekintetében.

Azt mondanám, hogy ha belegondol, akkor minden közép- és kelet-európai ország nyelvi korlátok közé van szorítva. Nem hiszem, hogy olyan nagy különbséget jelent, hogy a szerbek boldogulnak a bolgárral és a bolgárok a szerb nyelvvel, vagy hogy a lengyelek egy kis erőfeszítéssel megértik a cseh nyelvet, vagy a csehek a lengyelt. Azt hiszem, ez egy különböző terület – valamennyire európaiak vagyunk, de valahogy annyira mégsem európaiak, mint a franciák vagy a németek. Éppen Karácsony előtt támogattam egy konferenciát Magyarországon a médiatörvényről és az országimázsról, és arra jutottam, hogy a mi problémánk az, hogy idegenek vagyunk, de nem vagyunk egzotikusak. Az oroszok egzotikusak – nekik elnézünk mindenfélét, de mi nem vagyunk, ezért meg kell felelnünk bizonyos viselkedési feltételeknek. Még jobban, mint Franciaországnak vagy Németországnak.

És persze ennek egy része még Jugoszlávia összeomlásához és ahhoz az általános képzethez köthető, hogy szörnyű dolgok történtek „arrafelé”. És valóban történtek borzasztó dolgok. De ez nem csak Boszniára korlátozódik, hanem kiterjed az egész területre. Azt hiszem, mostanra az emberek nagyjából meg tudják különböztetni az országokat, de abban az időben egyáltalán nem tudták. Szóval bizonyos értelemben úgy gondolják, hogy ami Szerbiában történik az nagyvonalakban igaz lehetne Magyarországra, Romániára vagy Lengyelországra is. És nem hiszem, hogy ez elmúlt volna.

Mindez nagyon kényelmes a Nyugat számára – különösen a balliberális oldal számára, mivel a jobbközép sokkal inkább elkötelezettje a nemzeti hagyományoknak –, hogy ha valaki univerzalista, és azt látja, hogy egy ország nem úgy viselkedik, ahogy szerinte nem kellene, akkor kivetíti rájuk a saját csalódottságát, és azt mondja, hogy az ország bűnös.

Ha megnézzük, hogy ez a médialavina miként zúdult Magyarországra, észrevehető, hogy magyar hangokat nem is igazán lehetett hallani. Az új törvényt már az elfogadása előtt elítélték. Ha visszagondolunk, a luxemburgi külügyminiszter, Jean Asselborn – aki éppenséggel szocialista – azt mondta, hogy Magyarországnak nem lenne szabad megengedni, hogy átvegye az EU elnökséget. És pénzben is fogadni mernék rá, hogy Asselborn nem olvasta a törvényt. És ez csak egy példa – most már senki nem is akarja igazán elolvasni a törvényt.

De nem csak a médiatörvényről van szó. Született egy sor gyors döntés, amelyek elfogadását a kétharmados többség tette lehetővé. Itt van mindjárt a vitatott válságadó – amivel kapcsolatban egyes vállalatok már panaszt is tettek a Bizottságnál -, a magánnyugdíjrendszer államosításáról szóló döntés, vagy a magyar állampolgárság megadásának megkönnyítése más országok állampolgárai számára. Nézzünk szembe a tényekkel – itt nem csak a médiatörvényről van szó.

Pontosan azért, mivel a Fidesz kétharmados, alkotmányos többséget kapott, ami generációnként egyszer fordul elő –  talán egyszer egy évszázadban –, meg van a lehetősége, hogy újraformálja a politikai, társadalmi és gazdasági kormányzás teljes rendszerét, és szerintem a kormány éppen ezt teszi. Majd meglátjuk, hogy a történelem igazol-e bennünket, de nekem van egy olyan érzésem, hogy ezt a kormányt a 21. századi Magyarország nagy reform-kormányai között fogják számon tartani. Példaként, az 1905-ös brit liberális kormány által keresztülvitt radikális reformok sem voltak valami népszerűek akkoriban.

Furcsa, hogy a radikális reform éppen egy jobb-közép párttól ered –  a konzervatívok általában nem tesznek semmi radikálist, néha mégis rákényszerülnek. A ’89-90-es rendszerváltás Magyarországon számos tekintetben túl egyszerű, túl sima volt, nem volt semmilyen törés. Bizonyos értelemben a Fidesz éppen ezt próbálja megtenni, létrehozni egy törést, hogy új demokratikus rendszert vezessen be. Az elmúlt 20 év ugyanis közel sem volt annyira demokratikus, mint amennyire lehetett volna, ez pedig megteremti a maga ellenzékét. A baloldal Magyarországon 2010-ben két komoly vereséget szenvedett el az általános és az önkormányzati választásokon, ezért most úgy próbálnak politikai tőkét kovácsolni, hogy a Fidesz kormányt az ördögtől valóként állítják be, ami persze képtelenség.

A nyugdíj kérdéséhez nem tudok hozzászólni, mert nem követtem az eseményeket. Ami a válságadót illeti, nekem úgy tűnik, hogy amennyire súlyos gazdasági helyzetben van Magyarország, és amennyire ezek a multinacionális cégek jól megéltek pár éven keresztül Magyarországon, nem hiszem, hogy túlságosan ésszerűtlen némi hozzájárulásra számítani tőlük a szűkös években. Ha ez ellenkezik az uniós szabályozással, akkor a Bizottság majd megmondja, aztán meglátjuk. Biztos vagyok benne, hogy Magyarország megteszi majd, amit a Bizottság mond.

Szóval azt mondja a nyugati cégeknek, hogy mivel a szocialista kormány alatt nagyon kedvező feltételekhez jutottak, most itt az ideje visszafizetni ezt?

Nem éppen a szocialista kormány alatti feltételek miatt, hanem azért, mert ugyan komoly hasznot húztak a magyar fogyasztókból, ezt nem igazán forgatták vissza az ország javára. Márpedig fent kell állnia valamiféle egyensúlynak. Ez egy globalizáció-ellenes álláspont, és az is meglehet, hogy ennek eredményeként néhány multinacionális cég visszavonja a befektetéseit Magyarországról.

Meglep, hogy azt hiszi, Magyarországon, vagy bármelyik más országban a berlini fal leomlása után 20 évvel forradalom zajlik. Talán a rendszerváltozás nem volt tökéletes, de 20 év után újra lejátszani furcsának tűnik. Engem meglepett, mikor azt olvastam, hogy a kirúgott közalkalmazottak csak a törvény által előírt végkielégítésük 2 százalékát kapták meg, és 98 százalékot visszavett az állam. Nagyon nehéz ilyesféle forradalmi eszközöket védelmezni 2010-ben…

Elfogadom, hogy ezt 2010-ben nehéz védelembe venni, mindezek ellenére úgy gondolom, hogy tekintve a magyar népesség nagy részében felhalmozódó elégedetlenséget a baloldali kormányzattal szemben, nem meglepő, hogy nyomás érkezik alulról a radikális cselekvésre.

Ami az elbocsátásokat illeti, senki nem nézi, hogy mi történt 2002-ben, amikor a bal oldal került kormányra. Óriási tisztogatás volt, 10-12 ezer embert rúgtak ki. Szóval ne legyünk meglepődve, ha a klientúra egy részét most lecserélik. A szocialista évek alatt a pártpolitikai függés és lojalitás nyilvánvalóan fontosabb volt, mint a szakmai hozzáértés. Amikor egy környezetvédelmi témán dolgoztam és megpróbáltam kapcsolatba lépni a környezetvédelmi minisztérium embereivel, azt a választ kaptam, hogy a szakértők nem fognak velem szóba állni, mert ha megpróbálnék beszélni velük, azonnal kirúgnák őket. Hajlamos vagyok ezt el is hinni.

Magyarország EU-tagságának első hat éve alatt a brüsszeli Állandó Képviselet megtiltott minden kapcsolatot az Európai Parlament fideszes tagjaival. Világos tehát, hogy ennek véget kellett venni. Sok rossz beidegződés él még a kommunista időszakból visszamaradva.

Mivel a változás ’89-90-ben nem volt elég radikális, a kommunisták gyorsan demokratikus szocialistákká alakultak át – van ugyan némi kétségem a valódi demokratikus és szocialista elkötelezettségük iránt – és sok szempontból az egypárti kormányzás helyreállítása történt. A kommunisták szocialisták lettek és a Szocialista Párt úgy kormányzott, mintha az egyetlen párt lenne. Az a kitüntetett esemény, amivel kapcsolatban úgy hiszem, sok magyar érez sértettséget, 2006. október 23-án következett be, amikor egy békés tüntetést elképesztő brutalitással oszlattak szét. És a nyugati sajtó egy szót sem szólt.

De most is egyetlen párt van, és mindenki erről beszél…

Igen, de ez egy olyan párt, amelynek meg van a demokratikus ellenzéke, nem verünk meg embereket, nem küldünk állig felszerelt rendőröket a tömeg feloszlatására, és nem lövünk rájuk gumilövedékkel. Nem is kell, mert – mindentől függetlenül – még mindig egy szilárd többség áll a Fidesz kormány mögött. Azok, akik elítélik a kormány tetteit, figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy a közvélemény-kutatások szerint még mindig nagyon erős a pozíciónk, talán még mindig megkapnánk azt a kétharmados többséget.

Gondolja, hogy Orbán miniszterelnök úr óvatosabban fog cselekedni most, hogy egész Európa őt figyeli?

Nem tudom a választ. Más országok politikáját, precedenseit és történelmi előzményeit szemlélve úgy vélem, hogy a reform-programok körülbelül az első hivatalban töltött év után elveszítik a lendületüket. Mire tehát az elnökség lefut, azt hiszem Magyarország egy sokkal csendesebb hely lesz.

Képviselő úr, megosztaná velünk a benyomásait az ALDE liberális képviselőcsoportja által kezdeményezett meghallgatásról?

Mindig érdekes érzés egyszemélyes kisebbségben lenni, ez alkalommal pedig én voltam ez az egyszemélyes kisebbség, egyedül én képviseltem egy bizonyos álláspontot. Úgy éreztem, hogy noha ezt az európai parlamenti meghallgatást a liberálisok [az ALDE pártcsoport] szervezték, a liberális demokrácia játékszabályait nem tartották be. Elmondtam: nagyon furcsának és szomorúnak tartom, hogy a magyar kormány nem kapott meghívót a találkozóra, annak ellenére sem, hogy jelezték részvételi szándékukat. Azok, akik meghívott vendégként szót kaptak – Haraszti Miklós, Majtényi László és Konrád György, aki videóüzeneten keresztül szólalt meg-,  igazán nem vádolhatóak azzal, hogy kormányközeliek volnának.  Amit pedig Konrád és Haraszti mondott, az eléggé vitatható. Amikor Konrád puccsról, vagy Haraszti kínzókamráról beszélt, az finoman szólva is túlzó. Mint azt elmondtam, itt a demokráciák egy alapvető strukturális problémájáról van szó. A következő amerikai kifejezést használtam: „To speak truth to power”, vagyis „megmondani az igazságot a hatalomnak”. Ugyanakkor amikor a média ezt megteszi, akkor valójában hatalmat gyakorol.

Mik lehetnek a mai meghallgatás várható következményei? Mit gondol, milyen mértékben oszthatja ez meg a liberális frakciót, és milyen fogadtatásra számít saját, néppárti frakciójában?

Ami a második kérdést illeti, egyet értek azzal, hogy a liberálisok saját üggyé tették a médiatörvény kérdését, és ez valószínűleg a jövő heti plenáris ülésen fog kicsúcsosodni. Ami a Néppártot illeti, jó pár delegációtól valamiféle támogatásra számítok, de az is várható, hogy lesznek olyanok is, akik inkább hallgatnak vagy megpróbálnak semlegesek maradni.

Mire számít, a plenáris ülés után ez továbbra is egy önálló téma maradhat, vagy szépen lassan önmagától kialszik?

Mindkét forgatókönyv lehetséges, nem tudom. El tudom képzelni, hogy ez egy kitűnő téma marad a baloldal számára. Itt van egy jobboldali kormány, amely egy sor reformot indított el, ami a baloldali sajtó számára egy teljesen botrányos dolog. Ugyanakkor lehetséges, hogy valami más célpont kerül terítékre, valamint az is előfordulhat, hogy egy olyan jelentősebb válság robban ki valahol, melynek köszönhetően az egész magyar ügy teljesen el fog tűnni.

Elképzelhetőnek tartja, hogy a mai meghallgatáson résztvevő személyek sikeresen összekapcsolják a médiatörvény kérdését a kormány más ellentmondásos intézkedéseivel, mint a különadók vagy a nyugdíjrendszer átalakítása?

Valószínűleg ez van a tarsolyukban, hogy sikerül-e nekik vagy sem, azt nem tudom. Megértem, hogy a baloldal számára az egész mostani helyzet elfogadhatatlan: két vereséget is elszenvedtek, valahogy politikai tőkét kell gyűjteni – ez a politika természete – és folytatni fogják a Fidesz lejáratását.

Az interjút Az EurActiv brüsszeli és budapesti munkatársa készítette és az EurActiv.hu honlapon jelent meg 2011. január 12-én.