Hírek

Magyarország elemi érdeke egy francia ‘igen’ az Európai Alkotmányra

Magyarország elemi érdeke egy francia ‘igen’ az Európai Alkotmányra

2005. 05. 18.

Az eseményt Mandur László, az országgyûlés alelnöke nyitotta meg, felszólalt többek között Csapody Miklós, az MDF országgyûlési képviselõje, Dobolyi Alexandra, az MSZP európai parlamenti képviselõje és Szent-Iványi István, az SZDSZ európai parlamenti képviselõje is.

 

Schöpflin György bevezetõjében rámutatott, hogy a konferencia nem a legszerencsésebb idõpontban került megrendezésre, tekintettel az Alkotmányról szóló szerzõdés francia szavazásának igen bizonytalan kimenetelére. Amennyiben a franciák nemmel szavaznak, akkor egy külsõ és egy belsõ zóna kialakulására lehet számítani az Európai Unión belül. Ennek megfelelõen Magyarország elemi érdeke, hogy legalább egy kis “igen” szülessen a szavazáskor. Jelenleg erre mutatnak a közvélemény-kutatások. Amennyiben a franciák elutasítják a szerzõdést, akkor a britek esetleges “nem”-je már nem keltene nagy érdeklõdést. Schöpflin György hozzátette, “egyébként is mindenki arra vár, hogy a britek kilépjenek az Unióból.”

 

A képviselõ idézte Olli Rehn bõvítésért felelõs biztost, amikor kijelentette, hogy csak a politikai kritériumok számítanak egy ország Európai Unióhoz való érettségének vizsgálatakor, a kulturális és földrajzi tényezõk nem lényegesek. Schöpflin szerint a kultúrát leválasztani a politikától értelmetlen, lévén, hogy mindig az adott kultúrában történik a politika.

 

Jogos kérdés továbbá, hogy az Európai Unió tényleg csak a gazdaságról szól-e, hiszen kezdetektõl fogva szerepel az alapszerzõdésben, hogy politikai és kulturális közösség. Jean Monnet egy visszaemlékezésében azt írta, hogy ha még egyszer elkezdhetné elölrõl, akkor a kultúrával kezdené.

 

Létezik egy európai identitás; Európán belül kettõs identitás van, egy német nemcsak német, hanem európai is, egy olasz nem csak olasz, hanem európai is, csupán a britek nem érzik magukat európainak.

 

Habár sokan tagadják a létét, van európai kulturális közösség, melyben a diskurzusok újratermelõdnek; habár jelenleg ez nagyon gyenge folyamatban létezik. Törökország esetében sok tekintetben nem európai kultúráról van szó. Hogy miért kívánják mégis a csatlakozását az Unióhoz, arról a baloldali politikusokat kell megkérdezni. Az Európai Parlamentben van pár képviselõ, aki szerelmes Törökországba; pedig keleti része, amely az ország 40 %-át teszi ki, csak premodern állapotban található, nagy kérdés, hogy az itt élõk beilleszkedése sikerrel járhat-e.

 

A globalizációról is tévesen feltételezik, hogy az egy gazdasági folyamat, hiszen ez más területeket is érint. Ezzel kapcsolatban két probléma merül fel, nevezetesen egyrészt az, hogy a nemlineáris folyamatokat elõtérbe helyezi, ami a hosszú távú tervezést lehetetlenné teszi, másrészt pedig hiába szeretnek az emberek rendszereket felállítani, ha azok néha mûködnek, néha pedig nem.

 

Hol van Európának vége?- tette fel a kérdést Schöpflin. “Északon a jegesmedvék még európaiak, nyugaton az Atlanti óceán a határ, délen Marokkó már hiába kéri felvételét, és kelet a nagy probléma”. Megválaszolhatatlan kérdés, hogy hol van Európa vége, ezt mindig Európa fogja meghatározni, mégpedig a létezik-e “Nemeurópa” kérdés megválaszolásával. A kérdés pedig azért is nehéz, mert ahhoz magunkat is meg kell határoznunk. A kérdés tovább vezet egy még nehezebb problémához, jelesül, hogy milyen szerepet vállaljon Európa “Nemeurópával” kapcsolatban. A képviselõ szerint az önkorlátozás szerepe itt rendkívül fontos. Amennyiben ez csökken, akkor a demokrácia sérül meg vele, melyre jó példát mutat az Egyesült Államok jelenlegi tevékenysége. 

 

A jelenlegi külpolitikában két fontos új kihívást lát a professzor, az egyik a hiperhatalom léte, a másik pedig az új, “nemeurópai” modernségek kialakulása. Az egyik leglényegesebb kérdés, hogy az USA mint demokratikus hiperhatalom (franciául hyperpuissance) mennyire fogja alkalmazni az önkorlátozást. Az USA mellett Európa teljesen másodlagos; az a hízelgõ kulturális szövetség, amely 1945 és 2001 között megvolt, már a múltté. A másik nagy kihívást az új, “nemeurópai” modernségek kialakulása okozza, nemcsak mint Japán és Kína, hanem India, Malajzia, Brazília . Ennek a jelenségnek a hatása az, hogy hatalomgyakorlás csak konszenzuálisan létezhet.

 

A Római Szerzõdés szerint a cél az egyre szorosabb európai egység megteremtése, az európai térség biztonságának megvalósítása, de ezen túl nem biztos, hogy ennek a bõvítés a legjobb útja, mutatott rá Schöpflin György, és hozzátette, hogy a kiemelt partnerség esetenként jobban megfelelne e célnak, minthogy minél nagyobb az Európai Unió, annál nehezebben lehet egységes politikát kialakítani. Minél nagyobb az Európai Unió, annál nehezebb összehozni azt a démoszt, amely nélkül a demokrácia csak sántít, így a további bõvítés valószínûleg elmélyíti a demokratikus deficitet. Kérdéses továbbá, hogy az Európai Uniónak van-e befogadóképessége a további bõvítésekhez.

 

Az elõadás után a Voice For Europe képviselõi kérdésére válaszolva Schöpflin György – Szent-Iványi Istvánnal ellentétben – hangsúlyozta, hogy a demográfia alakulásában igenis szerepe lehet a politikának és ezt észtországi példával is illusztrálta.

 

Szabó Sándor, a Civilek az Európai Unióért szervezettõl azt a kérdést tette fel, hogy az Európai Uniónak van-e stratégiai tervezése, illetve annak mi a tartalma. A képviselõ válaszában kifejtette, hogy sajnálatosan Brüsszelben nem találkozott stratégiai gondolkodással. Példaként hozta a 2004. októberi Romániáról szóló Bizottsági jelentést. Akkor már világos volt, hogy a Nastase kormány nem tudja teljesíteni a csatlakozás elõfeltételeként állított ígéreteit; ekkor még meg lehetett volna akadályozni a felkészületlen integrációt. Brüsszelben egyfajta pragmatizmus valósul meg, egyik napról a másik napra szólóan.

 

Visszatérve a közelgõ francia szavazásra a képviselõ rámutatott, hogy az Európai Unió az elitben gyökerezik. Kezdetben a francia közvélemény hallani sem akart arról, hogy leüljenek tárgyalni a németekkel. Eddig az elit magával vitte a közvéleményt, amely folyamat a nyolcvanas években megtorpant. Nagy kérdés, hogy mi fog történni, ha az európai démosz nemet mond magára, saját létezését tagadja le.