Kül-és biztonságpolitika

Joguralom Oroszországban?

Joguralom Oroszországban?

2011. 02. 15.

Stratégiai partnerség, modernizációs szándékok, állandó dialógus, az emberi jogok kötelező tiszteletben tartása – ezek azok a kulcsszavak, melyeket az EU Oroszországgal kapcsolatban folyamatosan ismétel, legutóbb a mai strasbourgi plenáris ülésen. Igaz, a kritikai hang most jóval határozottabban szólt: Schöpflin György szerint az Oroszország átalakítására tett kísérletek egyszerűen elbuktak.

A néppárti politikus kiemelte, hogy az EU-nak Oroszországgal való kapcsolatában figyelembe kell vennie olyan nem jogi tényezők széles választékát is, mint a politikai befolyás, a korrupció és esetenként az erőszak. Oroszország és a Nyugat viszonya voltaképpen a bizonytalanságra épül, nem beszélve az átláthatóság és az elszámoltathatóság teljes hiányáról – hangsúlyozta beszédében Schöpflin.

Az egyetemes emberi jogok mellett kötelezettséget vállaló Európa számára nehezen összeegyeztethető az orosz állampolgárok életét átszövő önkényesség és erőszak. Így az EU számára nem maradt más lehetőség, minthogy együtt él a saját törvényessége és Oroszország nem létező törvényessége között feszülő kínos kettősséggel – zárta felszólalását Schöpflin György.