Alkotmányos ügyek

Fékek, ellensúlyok, és a megoldhatatlan rendszerhibák

Fékek, ellensúlyok, és a megoldhatatlan rendszerhibák

2013. 11. 29.

Sokat hallottunk az elmúlt három évben a fékekről és az ellensúlyokról, pontosabban ennek az intézménynek a hiányosságairól az új magyar politikai rendszerben. A leghangosabb bírálatok egyrészt az ellenzék köreiből kerültek elő, másrészt az amerikai demokrácia szószólóitól, a hivatkozási alap pedig csaknem kizárólag az Egyesült Államok alkotmánya. Érdekes és sokatmondó, hogy Nagy-Britannia vagy Franciaország berendezkedése nemigen szerepel ezen a listán, de ettől most tekintsünk el.
 
A közelmúltban alkalmam nyílt nagyon is közelről megnézni a világhírű amerikai fékeket és ellensúlyokat közvetlenül a színhelyen, mivel az Európai Parlament alkotmányügyi bizottságának delegációja négy napot töltött Washingtonban pontosan ezzel a céllal. Hasznos és érdekes volt ez a hihetetlenül sűrű négy nap, mégpedig az alábbiak miatt. A legfontosabb tanulsága utamnak, hogy bár valóban létezik a fékek és az ellensúlyok rendszere az Egyesült Államokban, de nem működik. Kívülről úgy néz ki az amerikai rendszer, hogy a megválasztott államelnök hozza a döntéseket, ezeket megvitatja a törvényhozás, a kongresszus, utána pedig minden halad szépen előre. Valóban vonzó a kép, csak nem igaz.
 
Gyakorlatilag mindenki, akivel találkoztunk, már a második mondatában említette a gridlock kifejezést. Ennek nincs jó magyar megfelelője – ez már magában is jelent valamit –, de nagyjából a rendszer kibogozhatatlan összezavarodását jelenti. Megnéztem az interneten is: itt csak a holland verkeersinfarct szót fedeztem fel, ez pedig forgalmi infarktust jelent. Nem rossz, bár lehet, hogy a francia embouteillage, bedugósodás számunkra kézenfekvőbb. Aki ismeri az amerikaiak racionális városrendezési elveit, a sakktáblaszerű utcákat, az fogja tudni, hogy itt miről van szó: ha egyszerre érkezik az útkereszteződésbe minden irányból a kocsitömeg, akkor elkerülhetetlenül leáll az egész.
 
A forgalmi metaforát minden további nélkül alkalmazhatjuk a politikára, ha tényleg egy megoldhatatlan rendszerhibáról beszélünk. Pontosan erről van szó. Némileg leegyszerűsítve az amerikai rendszert tudatosan abban a formában alkották az alapító atyák, hogy a zsarnokság veszélyét mindenáron elkerüljék, vagyis hogy ne legyen egy főhatalommal felruházott elnök. Ennek következtében a rendszer csak akkor működik, ha az elnöknek sikerül meggyőzni a törvényhozást saját programjának célszerűségéről. A rendszer tehát hallgatólagosan feltételezi, hogy az államelnök és a törvényhozók képesek az elnöki kezdeményezéssel egyetérteni.
 
És mi van, ha nem? Gridlock. Tovább bonyolítja a rendszer megértését, hogy az amerikai pártrendszer sok tekintetben különbözik európai megfelelőjétől. Kívülről hasonlítanak egymásra, de belülről kevésbé: a pártfegyelem gyenge, a párt mint választási intézmény másodrendű, a képviselők sokkal inkább mint egyének szerepelnek, semmint párttagok. Emiatt nem esett nehezére az úgynevezett Teadélutánnak a Republikánus Párt egy jelentős részét elfoglalnia. A Teadélután vezérelve pedig a központi, a szövetségi kormány radikális leépítése, ráadásul elegen vannak ahhoz, hogy a gridlock előidézésével ezt a célkitűzést megvalósíthatják, egyszerűen azzal, hogy nem szavazzák meg a költségvetést. Az egyik Teadélutánhoz tartozó képviselőnek csillogott a szeme az ideológiai elkötelezettségtől.
 
Ezzel a helyzettel szemben az államelnök tehetetlen. Mi ennek a tanulsága? A fékek és az ellensúlyok olyan kiválóan működnek, hogy az amerikai államot csaknem a csődbe kergették. Igaz, az utolsó percben, októberben sikerült egy megoldást találni, de ez a megoldás csupán későbbre halasztotta a problémát, mert január–februárra a válság egy újabb felvonása várható. További tanulság: ha cselekvőképességgel rendelkező kormányt szeretnénk látni, ami a mai gazdasági-politikai körülmények között kimondottan előnyösnek tűnik, akkor ne misztifikáljuk túl a fékek és az ellensúlyok kívánatosságát, mert könnyen lehet, hogy a túl sok fék, a túlburjánzó ellensúly magát a rendszert lehetetleníti el. És a kormány nem tud kormányozni, hanem tehetetlenül nézi a válságot. Mondhatni, talán az Egyesült Államok megengedhet magának egy effajta fényűzést, Magyarország aligha.
 
Ez nem jelenti hatalmi ágak szétválasztásának a tagadását, mert anélkül nem nevezhető demokratikusnak a politikai rendszer, azonban a hatalomgyakorlás kereteit sem lehet túl feszesre húzni, mert akkor beáll a gridlock. A két véglet közti középút jelenti a valódi demokráciát, amelyben a vita, az érdekek, értékek ütközése képezik a politika alapját. Aki tárgyilagosan vizsgálja a mai magyar rendszert, az meggyőződhet arról, hogy ez megfelel a demokrácia követelményeinek. Harmadik tanulság: a demokráciában, ha hiányzik az elitek egyetértése a politikai, gazdasági, társadalmi célok kontextusában, akkor könnyen bekövetkezhet egy olyan szétszakadás, amelyben az ellenzék minden politikai fegyverét beveti a kormány lerombolásáért, beleértve a fékek és az ellensúlyok szakadatlan követelését is, tudván, hogy ez nem a demokrácia ügyét szolgálja, hanem a kormány ellehetetlenítését.
 
A fentiek csaknem tökéletesen leírják a mai magyar politikai körülményeket. Az ellenzék, bármenynyire is szétforgácsolódott, a demokratikusan megválasztott kormányt nem tartja legitimnek, nem véletlenül beszélnek az Orbán-rezsimről – a rezsim, mint tudjuk, a diktatúra szinonimája – és mindenáron le akarja rombolni a kormány eddigi teljesítményeit. Amennyiben ez nem sikerül az ellenzéknek, a fékek és az ellensúlyok folytonos hangoztatásával szeretnék megteremteni a magyar gridlockot. Nekik is csillog a szemük az ideológiától. Negyedik és utolsó tanulság: lehet, hogy az Egyesült Államok a legdemokratikusabb ország a világon, de attól még nincs bizonyítva, hogy az, ami Amerikában működik, illetve e pillanatban inkább alig, az minden további nélkül átvehető és alkalmazható Magyarországon. Tehát nem biztos, hogy az amerikai kormány demokráciaagendája feltétel nélkül kívánatos, sőt egyáltalán nem árt közelről megvizsgálni a washingtoniak ajándékcsomagját. Elképzelhető ugyanis, hogy nem csak az ógörögök ajándékaival kell vigyázni.
 
SCHÖPFLIN GYÖRGY
 
A szerző néppárti európai parlamenti képviselő
 
A cikk a Magyar Nemzet 2013. November 7-i számában jelent meg.