Külügy

“Európa többre képes!” A Fidesz alapvetései az EU külpolitikájáról és védelmi politikájáról

“Európa többre képes!” A Fidesz alapvetései az EU külpolitikájáról és védelmi politikájáról

2009. 05. 20.

www.fidesz.hu

MTI

Az erősebb és demokratikusabb EU az ország nemzeti érdeke

 

Kezdeményezőnek kell lennie Magyarországnak a közös európai uniós külpolitika kialakításánál – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külpolitikai és határon túli magyarok bizottságának elnöke szerdán Budapesten.

Az Európai Unió zökkenőmentesebb működését célzó lisszaboni szerződéssel, ha azt majd valamennyi tagállamban ratifikálják, egyes uniós tagországok növelhetik befolyásukat az unión belül – hangsúlyozta Németh Zsolt azon a konferencián, ahol bemutatták az Európa többre képes! című dokumentumot, amely a Fidesz alapvetéseit tartalmazza az EU kül- és védelmi politikájáról.

Az unió és az Egyesült Államok kapcsolatáról elmondta, hogy “új szintézisre van szükség”, ahol “az értékközpontúságnak és a biztonságnak egyszerre kell áthatnia a transzatlanti közösséget”, úgy, hogy intézményeik kiegészítsék egymást.

A közép-európai országoknak valódi régióvá kell válniuk. Az unió hitele attól is függ, mennyire tudja vállalni az emberi jogok képviseletét, amelybe az egyéni jogok mellett a közösségi autonómiát biztosító jog is beletartozik – hangsúlyozta a Fidesz szakpolitikusa.

A kiadvány szerkesztését vezető Csontos Enikő, a Fidesz szakértője azt mondta: “nehezen érzékelhetőek a magyar külpolitika prioritásai és irányai”, ezért határozták meg a dokumentumban a párt elképzeléseit, és azt, hogy merre kellene haladnia az EU kül- és biztonságpolitikájának. Csontos Enikő fontosnak nevezte a lisszaboni szerződésben foglalt reformokat, az EU szoros együttműködését az Egyesült Államokkal és az EU egyértelmű bővítési stratégiájának kialakítását.

Az EU külpolitikai céljait a magyar külpolitikának aktívan kell támogatnia – tette hozzá Csontos Enikő.

A konferencián felszólaló Edward Lucas, a The Economist című brit hetilap szerkesztőhelyettese, kelet-európai tudósítója rendkívül fontosnak nevezte Ukrajna stabilitását az Európai Unió számára. Felhívta a figyelmet arra, hogy gazdasági biztonsága érdekében az EU-nak meg kellene akadályoznia a Gazprom orosz energetikai vállalat “ellenőrizetlen terjeszkedését”.

Martonyi János volt külügyminiszter, a Szabad Európa Központ elnöke kiemelte: Európa szerepe megerősödött az utóbbi hónapokban, az erősebb és demokratikusabb Európai Unió pedig Magyarország nemzeti érdeke.

Kitért arra, hogy az EU nem hanyagolhatja el közös mezőgazdasági politikáját. Reformra itt is szükség van, egyebek között azért, mert az élelmiszer a vízzel együtt egyre inkább stratégiai eszközzé válik – tette hozzá.

 

Schöpflin György európai parlamenti képviselő felszólalásában hangsúlyozta, hogy az Európai Unió oly módon képes a kultúrák és a nemzetek közötti különbségek menedzselésére, hogy azok egységet alkotnak, miközben megőrzik sajátos, nemzeti vonásaikat is. Ezért is nehéz megosztani Európát.

A biztonságnak nem csak objektív, hanem szubjektív oldala is van, fontos, hogy az emberek biztonságba érezzék magukat. Ezt az egységet, a biztonságot és közös fellépést hivatott erősíteni a jövőben a Lisszaboni Szerződés is, amely segítséget nyújt az előre nem várt és jósolható eseményekre való felkészüléshez, közös fellépéshez.

Pelsőczy Csaba konferencián készült fényképei itt tekinthetők meg: