Külügy

Albánia számára létezik kiút

Albánia számára létezik kiút

2011. 02. 15.

Albánia EU tagjelölti státuszra törekszik, de lehet, hogy csak retorikai szinten. Az Európai Parlament aggódva figyeli és segíti a politikai patthelyzet megoldásában a balkáni államot, mely 2009-es parlamenti választásokkal megindultak és január 21-i zavargásokkal tetőztek, négy ember halálával.
Schöpflin szerint a folyamatokra a magyarázat egyszerű, mivel mind a baloldali mind a jobboldali pártok meggyőződése, hogy kizárólagosan lehet csak uralkodni, ahogy egykoron a kommunista párt tette. Azonban ha ez a típusú polarizálódás elindul, igencsak nehéz a folyamatokat a demokratikus normákra emlékeztető irányba visszafordítani, mivel ebben az összefüggésben a kizárólagos hatalom teljességgel racionális egyfelől – másfelől ugyan teljeséggel tragikus – figyelmeztetett a fideszes EP képviselő.
Hogy létezik-e ebből a helyzetből kiút? Schöpflin György szerint csak a katarzis az egyetlen megoldás, de erre egy mély krízis vagy egy történelmi nagyságú kompromisszum árán lehet eljutni.