Blog

Megvédjük a magyar tejtermelőket a tejpiac negatív hatásaitól

Megvédjük a magyar tejtermelőket a tejpiac negatív hatásaitól

2015. 07. 08.

"Az Európai Parlament Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottsága egy termelő-központú jelentést tett le az asztalra. Teljes egyetértés van az EP-n belül abban, hogy a Tejcsomagnak a termelői szervezetekre épülő politikája és a termelők tárgyalási alkupozíciójának a megerősítése az az út, melyen tovább kell mennünk" – emelte ki Erdős Norbert. Külön erőfeszítéseket kell tenni továbbá a hátrányos helyzetű területeken és a hegyvidékeken gazdálkodó tejtermelők védelmében. A tejtermelési illeték által elvont összegeket pedig az agrárköltségvetésen belül kell tartani és a tejágazat versenyképességére kell fordítani. A termelői szervezetek jogosítványait tovább szükséges erősíteni, a kollektív beszállítói szerződések kialakítására vonatkozó befolyásukat jelentősen meg kell növelni.
 
A jelentés kimondja, hogy az EP időben kiadott, pontos piaci információkat vár a Tejpiaci Megfigyelőközpont részéről, továbbá havonta akarunk friss piaci jelentéseket látni. „Elvárjuk továbbá az Európai Bizottságtól, hogy tegyen jelentős erőfeszítéseket új exportpiacok kiépítése és az európai tejtermékek előtt álló kereskedelmi akadályok lebontása érdekében. Egyetértek azzal a megállapítással, hogy az agrár-marketing és promóciós támogatásokat hatékonyabban és teljes mértékben fel kell majd használni” – emelte ki Erdős Norbert.
 
"Jelentős siker Magyarország számára, hogy a válságkezelés hatékonyságának növelésére vonatkozó mindkét javaslatom bekerült a jelentésbe" – jelentette ki a fideszes politikus. Rámutatott: éppen ideje felszólítani az Európai Bizottságot, hogy az intervenciós árakat a valós piaci árhoz és a termelési költségekhez igazítsa. "Komoly előrelépés továbbá, hogy az EP támogatta az export-visszatérítések súlyos válság esetén ideiglenes jelleggel történő aktiválását. E javaslatok az uniós válságkezelés alapvető hiányosságaira világítanak rá, és minden termékpálya piaci működését érintik. Ezért komoly eredmény, hogy első alkalommal egy parlamenti jelentés kimondja az intervenciós árak és az export-visszatérítések jelentőségét" – hívta fel a figyelmet Erdős Norbert.
 
„Elvárom tehát az Európai Bizottságtól; vegye komolyan a jelentésben megfogalmazott parlamenti kéréseket, és fogjon azonnal hozzá a válságkezelési mechanizmusok szükséges megreformálásához” – mondta el a fideszes európai parlamenti képviselő.