Mezőgazdaság és vidékfejlesztés

A tejágazat megmentéséhez az eddigieknél több kell

A tejágazat megmentéséhez az eddigieknél több kell

2015. 09. 17.

"A tejágazat Magyarországon is komoly válságát éli át. A nyerstej felvásárlási ára történelmi mélységekbe zuhant, jelenleg 24 eurócent per liter körül áll, amely nem fedezi az előállítási költségeket, amelyek 35 eurócent per liter körül vannak" – ismertette Erdős Norbert. Romániában még rosszabb a helyzet, ott 10 eurócent körül állt meg a felvásárlási ár zuhanása.
 
Az eddigiekhez képest komoly előrelépés, hogy az Európai Bizottság végre egy jelentősebb, 420 millió eurós uniós mentőcsomagot állított össze a tejtermelők és sertéstartók megsegítésére. Ez rövid távon jelentősen enyhíti a gazdák veszteségeit. "Fel kell hívnom a figyelmet azonban, hogy ez csak a tűz enyhítésére elég, az eloltására nem. Nem látni ugyanis, mikor ér véget a termelői árak zuhanása. Most két bevethető hatékony eszköz áll rendelkezésre: a sovány tejpor, a vaj és a sertéshús intervenciós árának – legalább ideiglenesen történő – megemelése, továbbá az exporttámogatások ideiglenes aktiválása" – tette hozzá a néppárti képviselő.
 
Erdős Norbert elismerte, megérti az agrárbiztos félelmét, hogy a tejágazatban az intervenciós árak rendszeres emelése rossz üzenet lenne a tejet már most is túltermelő gazdáknak, akik a piac lehetőségei ellenére tovább fokoznák a termelésüket. A baj azonban annyira nagy, hogy itt már csak a fenti eszközök bevetésével lehet érdemben segíteni. "A nyerstej árának a mesterséges megemelését középtávon kompenzálná a világpiaci, különösen a közel- és távol-keleti kereslet lassú növekedése. Az abszolút biztonsági megközelítés helyett tehát ezt a bátrabb lépést kellene megtenni" – emelte ki a fideszes európai parlamenti képviselő.