Levél Európából - Oroszország új stratégiája

Levél Európából 

Strasbourg, 2008. január 15.

Az elmúlt két-három évben megtanultunk félni az új Oroszországtól. Az oroszok hatalmát jórészt az növelte, hogy az egekbe szökkent az energiahordozók ára – egyebek között a Kína és India gyors iparosodása miatt megnövekedett kereslet hatására. A gazdasági tényezők azonban a fejleményeknek csak egy szeletét világítják meg. A hatalom működését nem lehet a gazdasági racionalitásnak alárendelni. Ezt éppen a putyini Oroszország illusztrálja.

Ha csak a gazdasági tényezők számítanának, akkor Oroszország szabványos, nyitott piaci stratégiát alkalmazott volna. Ehelyett azonban a nyers hatalmi célok uralkodnak el az energiapénzek segítségével.

Amikor Putyin úgy nyilatkozott, hogy a Szovjetunió összeomlása a 20. század legnagyobb katasztrófája volt, akkor kimondta az általa vezetett ország politikai célját: visszanyerni a letűnt hatalmat. És Moszkva nem válogat az eszközökben.

Az új stratégia látszólag az orosz energiapozíciók kiépítéséről szólt. Úgy tűnt, mintha csupán egy új játékosról lenne szó a globalizáció folyamatában. Ez a narratíva azonban szemfényvesztés, lévén hogy a politikát csak óhitű marxisták és újhitű neoliberálisok tudják alárendelni a gazdaságnak. Itt érhető tetten az orosz külpolitikának egy innovatív húzása: Moszkva elutasítja a washingtoni liberális-demokratikus-piacvezérelt konszenzust. Más világrendet képzel el: támogatja az autoriter rendszereket.

Francis Fukuyama szerint "a történelemnek vége", mert a liberális demokrácia a történelem beteljesülése. Jóllehet elég szép számban fennmaradtak nem demokratikus rendszerek, de Nyugaton mindenki úgy tudta, hogy a demokráciáé a jövő.

Akadtak kivételek, például Chávez Venezuelája vagy Morales Bolíviája, ahol választásokon kerültek hatalomra a nem demokratikus, populista vezérek, de ezek csupán ideiglenes hibának tűntek. A nemzetközi közbeszéd hajlamosnak mutatkozott leszűkíteni a demokrácia fogalmát a választások aktusára, holott demokratikus infrastruktúra nélküli választás egyeduralmat is szülhet.

Biztonságban érezte magát a Nyugat, mert saját rendszerét sikeresnek, szükségszerűnek, törvényszerűnek hitte. A választások és a demokratikus infrastruktúra közti résbe illeszti be Oroszország az új stratégiáját: nemcsak keresi a partnereket, hanem legitimáló térséget is teremt az autoriter politikának. Diktatórikus hajlamú, hataloméhes politikusok mindenütt léteznek, ezeket azonban korlátozza az infrastruktúra – az átláthatóság, az elszámoltathatóság, az önkorlátozás, a közbülső intézmények autonómiája az állammal szemben. Az autoriter politikusok ezt az infrastruktúrát mielőbb leépítik. Ezt gyakorolja most Oroszország különféle eljárásokkal: támogatást nyújt, gazdasági jutalmat ad a szövetségeseknek, az emberi hiúságnak gazsuláló gesztusokat tesz, az ellenállókat megfélemlíti, felvásárolja, az intézményeket lejáratja.

Külön figyelmet érdemel az eurooroszok jelenléte, és itt nem csupán a balti államokban maradt kisebbségekről van szó, hanem a nyugati államokban élő bevándorlókról is. Londonban például mintegy 250 ezer orosz él, de senki sem tudja, hogy összesen hányan vannak a nyugati oroszok: elképzelhetetlen, hogy közöttük ne dolgozna aktívan az orosz titkosszolgálat, az FSZB. Moszkva dél-kaukázusi politikája pedig elsősorban az ottani volt szovjet államok betagolásából áll. Szintén veszélyt jelent az EU tagállamaiban működő, a SZU-ban tanult szakemberek gárdája, akiknek jó része legjobb esetben technokrata alapon fogja fel a demokrácia szabályait, és akadékoskodásnak tartja a hatalmat ellenőrző korlátokat, nem is beszélve az 1989 előtti beidegződésekről, lojalitásokról. A magyar tikosszolgálat újonnan kinevezett vezetőjét valószínűleg megnyugvással fogadták a csekisták. Ő persze nincs egyedül az EU tagállamaiban.

Európa új, eddig fel nem ismert kihívással néz szembe: saját demokratikus identitását, elkötelezettségét, illetve demokráciaprojektjét kezdi ki Oroszország az autoritarizmus felkarolásával. Az EU első számú feladata az átalakuló orosz stratégia és a vele járó veszély felismerése: ez nem lesz könnyű, mivel a jelcini években túlságosan kényelmesnek bizonyult Oroszországot stratégiai partnerként kezelni.

Átalakítani, revideálni nézeteinket mindig is nehéz, pláne ha a stratégiai partner stratégiai ellenséggé válik.

A cikk a Magyar Hírlap honlapjáról itt letölthető: