Archívum
2007. december 12.
Putyin által vezérelt Medvegyev
Schöpflin György a The Moscow Times-nak adott telefonos-intrejú részlete
2007. december 03.
"Romániában románok is élnek" és "Koszovó a szerbek Trianonja"
Schöpflin Györggyel készült beszélgetés a Duna TV Heti Hírmondó című műsorában 2007. december 2-án a romániai EP választásokról, és Koszovó helyzetéről; beszélgető partnere Szabó Vilmos, a Külügyi és határon túli magyarok bizottságának MSzP-s alelnöke
2007. december 03.
Schöpflin: nem leszek külügyminiszter
A Fidesz EP-képviselője szerint nem valószínű, hogy a kormány megbukik 2010 előtt, az ellenzéknek viszont kevés eszköze van, csak a romok eltakarítása maradhat. Ő maga viszont nem szeretne külügyminiszter lenni. Schöpflin György szerint nem tragédia, ha kettészakad Belgium. A FigyelőNet interjúja.
2007. november 09.
AGORA – az európai civil társadalom
Schöpflin György az Agora „Határok” munkacsoport Néppárti moderátora
2007. október 31.
Vas megyei delegáció Brüsszelben
Vasi termelők finomságait kóstolhatták meg érdeklődők a Pannon Régió által működtetett brüsszeli képviseleten. Kovács Ferenc ebben az évben helyi termelőket vitt ki Európa fővárosába, ahol nemcsak ízlelgetésre, hanem üzleti kapcsolatok kialakítására is lehetőség nyílt. Remélhetőleg már nemcsak a vasiak, hanem a brüsszeliek is visszakívánják az őrségi kecskesajtot vagy a somló juhfarkot.
2007. október 22.
Ellentmondások szlovák módra
Schöpflin György egyperces felszólalása a révkomáromi Duna Mente és Magyar Kultúra igazgatójának felmentéséről
2007. október 11.
24 helyett 22
Schöpfin György szerint Magyarországot nem érinti hátrányosan az új mandátumrendszer
2007. szeptember 25.
Benes-dekrétumok: politikai és erkölcsi összeférhetetlenség
"Emberi jogi területen ez a legnagyobb kihívás, amit az Európai Unió kapott egy új tagállamtól az elmúlt három évben" - nyilatkozta Schöpflin György a Magyar Hírlapnak
2007. szeptember 09.
Az élet máshol van - Kettesben Schöpflin Györggyel - A Figyelő interjúja
Tősgyökeres európai. Kiragadhatunk ugyan valamilyen epizódot az életéből, ám Schöpflin Györgyöt egészében aligha lehet másként jellemezni.
2007. szeptember 06.
Gárda-ügy: Strasbourgban is tiltakoznak
Schöpflin György EP-képviselő nyilatkozott Az Estének
2007. augusztus 29.
Báthory-díj az önálló erdélyi magyar felsőoktatás érdekében kifejtett tevékenységért
Az önálló erdélyi magyar felsőoktatás érdekében kifejtett tevékenység elismeréseként járó Báthory-díjat kapott kedden a Magyar Tudományos Akadémia budapesti székházában Schöpflin György Európai Parlamenti képviselő.
2007. június 01.
Láthatatlan Magyarország - cselekvőképtelen külpolitika
Előadás a "Népek veszik körül..." külpolitikai konferencián, a Batthyány Alapítvány és az Elő-Lánc szervezésében
2007. május 09.
Oroszország úgy viselkedik, mint egy fasiszta állam
Schöpflin György egyperces felszólalása az észtországi helyzetről a Brüsszeli mini-plenárison
2007. május 07.
Menetrend készülhet az alkotmányozási folyamatról
Németország egy alkotmányozási menetrendet terjeszt a tagállamok elé a június végi uniós csúcstalálkozón - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Fidesz európai parlamenti képviselője. Schöpflin György szerint egy karcsúsított, vagy egy bővített alkotmány-szerződés várható.
2007. március 15.
Schöpflin György: Együttesen tüntessük el a félelmet!
A félelem nem magától születik meg bennünk, hanem a hatalom gyakorlói ezt így szeretik fenntartani, mert sokkal könnyebb a hatalom gyakorlása, amennyiben a hatalommal nekik nem kell elszámolniuk. A következőkben Schöpflin György ünnepi beszédét olvashatják.
2007. március 06.
Föderalisták Pártokközötti Munkacsoportja az Európai Alkotmányért
"Az újonnan csatlakozott államok közül nagyon kevesen érdeklődnek az európai alkotmány, Európa jövőjét érintő kérdések iránt. Vagy talán nem is tudnak róla."
2007. március 05.
Gróf Mikó Imre díjat kapott Schöpflin György
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) gróf Mikó Imre díjat adományozott Schöpflin György Európai Parlamenti képvislőnek az erdélyi magyar felsőokatatás újjászervezésének támogatásáért. A díjat Tőkés László Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, az EMNT Állandó Bizottságának elnöke és Hantz Péter, az EMNT jegyzője küldte el levélben 2007. március elején a Képviselő Úrnak.
2007. március 02.
Gyurcsány Ferencnek már semmi sem szent
A FIDESZ európai parlamenti képviselőcsoportjának nyilatkozata
2007. február 26.
Szlovákia és Magyarország az EU-ban: közös érdekek keresése
„Ha az ember kívülről nézi, meg próbálja tárgyilagosan vizsgálni a két társadalmat, a két országot, a két nemzetet: nagyon sok a hasonlóság, a kultúránk nagyon hasonlít egymásra. A társadalmi struktúránk is hasonlít egymásra, egyforma folyamatokon mentünk át, amit egy címszó alá helyezek, és ez a modernizálódás. A modernség megteremtése strukturálisan egyforma, de tartalmában eltér egymástól. Van egy közös múltunk, de eltérő történelmünk. Ez egy nagyon komoly probléma: eltérő történelmi olvasatot kap a közös múlt. Ha nincs meg a közös múlt-tudat, akkor a közös jövő-tudatot is sokkal nehezebb megteremteni.”
2007. február 25.
Azerbajdzsán: a szekuláris muszlim modell
Az iszlám és a szekularizmus ötvözése Azerbajdzsánban teljesen magától értetődő, ami egy lehetséges elképzelhető modellé válhat az iszlám számára Európában – mondta Schöpflin György az Európai Néppárt Európai Parlamenti képviselője, egy nemrégiben Azerbajdzsán jövőjéről szóló, Bakuban megrendezett konferenciáról hazatérve.
|
Schöpflin György bizottsági tagságai
Schöpflin György delegációs tagságai
A FIDESZ EU Parlamenti képviselői
2010. május 05.
Válasz Denis MacShane-nek
A Newsweek számára elküldött eredeti válasz Denis MacShane: Europe’s New Politics of Fear című cikkére.
2010. június 07.
Trianon
Mennyire változékony is a mi Európánk, mennyire eltérőek is a perspektívák, és milyen nehéz egymás problémáit megérteni, megértetni.
Ajánló


|